2024. április 20., szombat
FONTOS

Novák Katalin: sokat fordítunk a családok támogatására

Legyenek erősek, és változtassanak – mondta a közelmúltban a tehetségeket gondozó Dél-Alföldi Tálentum Akadémia hallgatóinak Gyulán Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

A vezetői képességgel bíró fiatalok azt is megtudhatták, hogyan lehet összeegyeztetni három gyermek nevelését a karrierrel, egyben az is kiderült, Novák Katalin számára fontosabb volt a gyermekvállalás, ezért több éven át a karrierrel nem, csak a családdal foglalkozott, és csak azután tért vissza a munka világába, hogy a gyerekek már elég nagyok voltak.

A vezetővé válás elsősorban nem felelősség, hiszen jó esetben az ember ilyenkor mások életének javításán, nem pedig elsősorban saját pályájának építésén munkálkodik – hangzott el. Novák Katalin kiemelte, Magyarország látványosan sokat fordít a családok támogatására, ez a 2017-es költségvetésben 4,7 százalékos arányt tesz ki.

Novák Katalin azt mondta, bízik benne, demográfiai értelemben is pozitív hatása lesz a kormányzat családpolitikájának. Ennek vannak már látható jelei, Magyarországon 20 éve nem volt akkora a termékenységi ráta, mint most, az elmúlt években 30 százalékkal nőtt a házasságkötések aránya. Ezzel együtt sok a lemaradás, hiszen az elmúlt 35 évben 8,5 százalékkal csökkent hazánk népessége.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …