2024. április 20., szombat
FONTOS

Távozik a várfürdőből Keszeli Hajnalka

Személyi változások történnek a várfürdő értékesítési, kommunikációs és marketing vezetésében – írta a Boros László Attila ügyvezető által jegyzett közlemény.

Keszeli Hajnalka értékesítési és marketing igazgató augusztus 12-én, pénteken elköszön a fürdőtől, szakmai pályafutását új kihívásokat keresve más területen folytatja.
Emlékeztetnek, Keszeli Hajnalka értékesítési és marketing igazgatóként három évvel ezelőtt csatlakozott a Várfürdő csapatához, ahol munkáját mindig a kreativitás, a megbízhatóság, a precizitás és kiváló emberi hozzáállás jellemezték.

Elévülhetetlen szerepe volt az AquaPalota sikeres bevezetésében, a várfürdő piaci újrapozicionálásában, az új arculat kialakításában és az éveken átnyúló komplex kampányok megtervezésében és megvalósításában. Nevéhez több díj, szakmai elismerés fűződik. Jelentős érdemeket szerzett abban is, hogy a Gyulai Várfürdő Kft. immár hét saját vendéglátó egységet is üzemeltet.

Eddigi feladatait a marketing területén Fodor Krisztina, a rendezvények terén Molnárné Szabados Anikó, a vendéglátás terén pedig Martyin Katalin kolléganők veszik át.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …