2024. április 20., szombat
FONTOS

2700 radír hozhatja közelebb az embereket

Világító teknősbékás, szintén világító halas és műanyag kerekeken guruló radír is feltűnt Békei Judit szerda délelőtt, Békéscsabán bemutatott gyűjteményében.

Természetesen akadtak már-már antiknak számító darabok is, a közel 2700 radírból álló, a világ számos országából származó készlet mindenesetre azt mutatta, igen sokféle lehet egy egyszerű radírgumi.

A szegedi angoltanárnő gyerekkora óta teszi félre ezeket a tárgyakat, az egyszerű hobbinak induló tevékenység aztán igazi szenvedéllyé vált, mely elmondása szerint az embereket is közelebb hozza egymáshoz.

A kiállítás megnyitóján Sós Imre, a szervező Zerge egyesület elnöke azt mondta, eltökélt abban, hogy különleges kiállításokkal emeljék a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar látogatottságát, egyben kiszolgálják nemcsak a csabai, hanem a gyulai és más környékbeli települések érdeklődőinek igényeit. Kiemelte, egy-egy ilyen kiállítás kicsiben idegenforgalmat is jelent, az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy az itteni programokra nemcsak a békéscsabaiak kíváncsiak.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …