2024. április 20., szombat
FONTOS

Több terve van az új törvényszéki elnökhelyettesnek

Az ügyfélközpontúság erősítését és a sajtóval való kapcsolat szorosabbra fűzését is fontos feladatának tartja Csepregi-Matus Éva.

A Gyulai Törvényszék elnökhelyettesi posztját július elsejétől ellátó bírónő kinevezése hat éves időtartamra szól.

A bírónő számára nem teljesen ismeretlen a vezetői terület, hiszen 2012 februártól a Gyulai Törvényszék Bírói Tanácsának elnöki posztját töltötte be, így különböző igazgatási feladatokba is betekintést nyerhetett. A pályázatában azt is megfogalmazta, hogy a törvényszék elnökét nemcsak a háttérmunkával szeretné támogatni, hanem új, kreatív ötletekkel is segíteni kívánja, ami nagyobb ügyfélközpontúságot és hatékonyabb ügyintézést tesz lehetővé.
Csepregi Matus Éva fontosnak tartja a sajtóval való kapcsolat erősítését, hogy az emberek minél több információhoz juthassanak a törvényszék munkájáról, a nyilvános tárgyalásokon pedig közvetlenül is betekinthetnek a bíróságok tevékenységébe.
Dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke, 2016.szeptember 1-jétől dr. Borombós Árpádot nevezte ki a Gyulai Törvényszéki Végrehajtói Iroda csoportvezetőjévé. Az újonnan kinevezett csoportvezető a törvényszéki végrehajtói iroda élén áll, az itt dolgozó törvényszéki végrehajtók nem azonosak az önálló bírósági végrehajtókkal. A kinevezés határozatlan időre szól.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …