2024. április 20., szombat
FONTOS

A közfoglalkoztatás értékeit mutatták be Csabán

Seprűkötéssel, szőnyegszövéssel is találkozhattak mindazok, akik pénteken kilátogattak a megyeszékhely főterére.

Idén 56 önkormányzat mutatta be a negyedik békéscsabai Közfoglalkoztatási Kiállításon a program eredményeit.
A kiállítóhelyeken a látogatók interaktív formában ismerkedhettek meg több közfoglalkoztatottak által végzett munka fortélyaival.
Bepillanthattak szőnyegszövés rejtelmeibe de megismerkedhettek az érdeklődök,  a seprűkötéssel is. Gyula rendszeresen képviselteti magát a kiállításokon, hiszen több területen is folyamatosan biztosítja a közfoglalkoztatotti munkát.

A rendezvénnyel a megyei kormányhivatal kiemelt célja a megyében 2011-ben elindított és új keretek között működő közfoglalkoztatási rendszer eredményeinek bemutatása.

A kormányzat célja minél több embernek biztosítani munkát, lehetőleg úgy, hogy később a közfoglakoztatotti szférából vissza térhessenek a tényleges munka világába.
Jelenleg 62 önkormányzat működtet valamilyen járási startmunka programot, több mint 7300 fő bevonásával. Térségünkben a mezőgazdasági programelem a legnépszerűbb melynek keretében már több mint 1800 hektárt meghaladó területen folyik gazdálkodás.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …