2024. március 29., péntek
FONTOS

Újra „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében

2016. szeptember 30.-október 2-a között második ízben ad otthont Gyula -Városerdő a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében című rendezvénynek, melynek vasárnapi (október 2.) rendezvénynapja határon túlra, a Nagyvárad közelében található
Püspökfürdőre látogat. A rendezvény Gyula város és a Délalföldi Erdészeti Zrt. támogatásával jön létre az Országos Erdők Hete nyitó rendezvényeként. A 13 éve a Mátrában szerveződő „Muzsikál az erdő” rendezvények immár négy éve juttatják el a fenntarthatóság értékrendjét a zene, a művészetek és az erdők közös erejével az ország különböző régióiba országos rendezvénnyé válva, tavaly ősszel sikeresen bemutatkozva a Körösök partján.

A „Muzsikál az erdő” látogatói a hagyományos szervezési elveknek megfelelő programon vehetnek részt. A Príma Díjas rendezvény meghatározó eleme a szakvezetéses erdei séta, ahol a résztvevők megismerhetik a helyszín jellegzetes növény és állatvilágát, az erdei életközösség sokszínűségét, a fenntartható erdőgazdálkodás sajátosságait, az erdészeti erdei iskolák a fenntarthatóságra nevelésben játszott szerepét és nem mellesleg lélekben lecsendesülve felkészülnek az erdei koncert befogadására.

A három napos rendezvény a családok valamennyi tagja számára tartogat színvonalas, testi-lelki feltöltődést biztosító programokat. Az erdei koncertek színes palettáját vonultatja fel a „Muzsikál az erdő” lehetőséget biztosítva a helyi művészek bemutatkozására, a helyi értékek megismertetésére, s az országos, sőt világhírű előadóművészek fellépésére.

Lajkó Félix, aki a „Muzsikál az erdő” rendezvények rendszeres fellépője, elkötelezettje a természetben zenélésnek a Fekete-Körös partján ad koncertet.

A Misztrál Együttes a Nagyvárad közelében található, rendkívüli természeti értékeket rejtő „Csodabogyós erdőben” varázsolja el a jelenlévőket.

Erdei koncerten lép fel a kristály tiszta énekhangú kecskeméti megyei Príma Díjas Aurin leánykar, az erdei környezetben rendkívül jól érvényesülő fúvószenét az In Medias Brass Junior Príma Díjas rézfúvós Quintett képviseli.

Benedekfi István zongoraművész és Benedekfi Zoltán hegedűművész Tokai Ágnes énekművésszel közös koncertet ad.

A Biri-ér partján a Dobszerda Együttes az erdei koncerttér lehetőségeit kihasználva mutatkozik be.

Nem marad el a népzene, népművészet bemutatása sem.

Az Ókörös trió népzenével, táncházzal várja a rendezvényre érkezőket.

A „Muzsikál az erdő” hagyományos programeleme az ismeretterjesztő előadás, hiszen minél szélesebb rétegekhez igyekszik eljuttatni az ismeretterjesztő gondolatokat.

Rendezvényünkön előadást tart Dr. Csóka György, az Erdészeti Tudományos Intézet osztályvezetője, az erdészeti tudományos élet neves képviselője „Csodálatos tölgyek, csodálatos rovarok” címmel.

Bemutatkozik a Városerdőn működő Erdei Iskola, várják a gyermekeket természetes anyagokat felhasználó kézműves foglalkozásokkal.

A Bábika Játszóház kicsiket és nagyokat egyaránt bevezet a kézműveskedés fortélyaiba, a játék örömébe.

A sportolni vágyók részt vehetnek erdei kerékpártúrán, szakvezetéses erdei sétán, valamint lovas fogatokkal kocsikázhatnak ki a Mályvádi erdőbe.

Amennyiben az időjárás tiszta égbolttal ajándékozza meg a rendezvényt, csillagászok útmutatása mellett csodálhatjuk a csillagos égboltot a Körös partján.

Az Országos Erdők Hete ünnepélyes megnyitója az Erdei Kápolnánál tavaly felavatásra került Összetartás című emlékplakettnél zajlik, mely Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja alkotása.

Szemelvényeket ad elő Vasvári Csaba színművész a „Muzsikál az erdő” 2016-os Irodalmi Pályázatának legjobb alkotásaiból. A „Muzsikál az erdő” Fotópályázatának helyezett képeiből, a „Muzsikál az erdő” Gyermekrajzpályázatának legjobb pályaműveiből és a Székely Aladár Fotóklub válogatásából kiállítás nyílik a rendezvényen.

A nap zárásaként tábortűz mellett alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, együttgondolkodásra, közös éneklésre, baráti koccintásra.

Várnak minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvényre. Információ, részletes programterv: www.muzsikalazerdo.hu

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …