2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Új alapokra helyezték a DAREH működését

Négy, határozatképtelen ülés után szerdán, Orosházán 83 önkormányzat részvételével újra tanácskozott a regionális hulladékgazdálkodási társulás, vagyis a DAREH.

Görgényi Ernő gyulai polgármester csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján azt mondta, több olyan témában kellett a többség által elfogadható megoldásra jutni, melyek hosszabb ideje feszültséget okoztak.

A Békés és Csongrád megyei tagokat összefogó, orosházi központú szervezet fórumain Gyula 2013 óta jelezte jelezte a problémákat, így a szemétszállítás színvonalának várható csökkenését, a drágulást, ám ezekkel a javaslatokkal Görgényi Ernő elmondása szerint érdemben nem foglalkoztak. Ezért Gyula a tagok között keresett, és mint a szerdán történtek mutatják – talált szövetségeseket.

Az előre egyeztetett, többségi támogatást élvező előterjesztés minden határozati javaslatát közel kétharmados többséggel fogadta el a taggyűlés. Görgényi Ernő úgy értékelt, ezzel megteremtették a lakossági díjemelést és önkormányzati befizetést nem igénylő, pénzügyileg is fenntartható rendszer alapjait. Ezzel eséllyel védik meg a tagönkormányzatokat a 14,5 milliárd forintos uniós támogatás visszafizetésétől, az egyszemélyes irányítás helyett pedig egy öt tagú igazgatóságot hoztak létre. Ennek elnöke a makói Siket Tibor lett, tagjai a békéscsabai Andó Tamás, a gyulai Csige Gábor, a békési Holopné Sztrein Beáta és a sarkadi Csepreghy Mátyás lettek. Az új felügyelő bizottságot a vésztői Molnár Sándor vezeti, a szervezet tagja lett a nagyszénási Nyemcsok János és a gerendási Lengyel Zsolt.
Görgényi Ernő hangsúlyozta, az új összetételű vezetés lefedi a térséget és alkalmas arra, hogy megfelelő kommunikáció alakuljon ki a tagok között.

Nézze meg ezt is:

A nyugdíjas közösségek ereje

A napjainkban is aktív KÖVIZIG Szivárvány Nyugdíjas Klub Gyula egyik legrégebben alakult nyugdíjas szervezete. Egykor alapítótagként, …