2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Félmillió látogató az Aquapalotában, 50 ezer a kastélyban

A videóban megnézhető, hogyan köszöntötte Boros László Attila ügyvezető igazgató Kovács Zsoltot és Kovács Gyulát, akik a várfürdő Aquapalotájának félmilliomodik, illetve 500001. vendége volt. A két szerencsés nyertes csak nevében rokon mindketten gyulaiak, kamiont vezetnek és rendszeresen járnak a létesítménybe. Természetesen nagyon meglepte őket ez a váratlan esemény.
A nyertesek tortát és ajándékcsomagot kaptak, amelyben tiszteletjegy is volt a komplexumba. A fürdő vezetése azért is tartja mérföldkőnek ezt az eseményt, mert az Aquapalota a vártnál korábban teljesítette azt a számot.
Ezek a felvételek is kedd délelőtt készültek, csak az Almásy kastélyban. Itt az ötvenezredik látogatót köszöntötte Görgényi Ernő polgármester és Dombi Ildikó ügyvezető. A Tolna megyéből érkezett pár hölgy tagja, Korom Szimonetta elmondta, kíváncsiak voltak az ország ezen részére is. Ez a kiállítás élményeket ad – mondta Görgényi Ernő polgármester, aki kiemelte, az érdekes látnivalók vonzzák a vendégeket Gyulára, mely a turizmus területén egyre jobban teljesít.

Az elmúlt időszak két legnagyobb turisztikai beruházása tehát sikeres, működése óta az Aquapalota érdemben járult hozzá az ágazat folymaatos bővüléséhez, a kastély pedig már az első fél év alatt is remek számokat hozott.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …