2025. május 22., csütörtök
FONTOS

Lezárt ügy: eladó lopott vásárlótól Gyulán

Próbafülkében felejtette táskáját egy vásárló az egyik gyulai áruházban. Az üzlet eladója kivette belőle és eltette a pénzt.
Gyulán, egy áruházban május 22-én az egyik próbafülkében hagyta kézitáskáját egy férfi. Amikor észrevette, visszament az üzletbe, ahol visszakapta táskáját, de eltűnt belőle közel 300 ezer forintja. A bejelentés után a rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek és ellenőrizték a boltban felszerelt kamerarendszer felvételeit is. Megállapították, hogy a bolt egyik eladónője vette el a pénzt, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Gyulai Rendőrkapitányság a 39 éves gyulai V. Sz. ellen lopás bűntett miatt elrendelt nyomozást 2016. október 10-én lezárta és az eljárás iratait vádemelési javaslattal a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre továbbította.

Nézze meg ezt is:

Elkezdődött a közel 45 ezer tő virág elhelyezése Gyula közterületein

  Május 19-én elkezdődött a virágágyások beültetése egynyári virágokkal Gyula közterületein. Az elmúlt évekhez hasonlóan …