2024. április 20., szombat
FONTOS

20 éve Gyula díszpolgára Giorgio Cesari

Budrio és Gyula címerével díszített torta és a régi ismerősök várták szerda délután a városháza dísztermében Giorgio Cesarit.Az észak-itáliai város korábbi vezetője 20 éve lett Gyula díszpolgára.

Köszöntőjében Alt Norbert alpolgármester rendkívüli alkalomról beszélt, Giorgio Cesari pedig, bár ő volt ünnepelt, nem érkezett üres kézzel, hiszen ezer euróval, vagyis több, mint 300 ezer forinttal támogatta a koraszülött mentő autó megvásárlását. Az erről szóló csekket Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványelnöke vette át.

Giorgio Cesari ma is több szállal kötődik Gyulához, és mint megjegyezte, sokat kihoztak ebből a kapcsolatból, de lesz feladat a jövőben is.

Gyulának összesen tíz testvértelepülési kapcsolata van, ezek közül négy kevésbé aktív, hat viszont kifejezetten az, ez utóbbiak közé tartozik Budrio is. Az elmúlt három évben rendszeresek voltak a találkozók, több témában közös konferenciákon vettek részt olasz és magyar küldöttségek.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …