2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Szorosabbra fűzi kapcsolatát a Grosics és a Termál

Elsőként Kiss-Rigó László püspök és Görgényi Ernő polgármester látta el kézjegyével a Grosics Akadémia és a Termál FC között létrejött megállapodást.

A kedd délelőtti eseményen Kónya István gyulai alpolgármester ismertette az együttműködés részleteit. Szavaiból az derült ki, kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás, a gyulai gyerekek a Grosics révén helyben kaphatják meg a térségben elérhető legmagasabb szintű képzést, nem kell máshova utazniuk. A közös rendezvények és edzések mellett a feleknek figyelembe kell venniük egymás minőségi és mennyiségi elvárásait.

Magasabb szintű képzésben részesülhetnek a gyulai gyerekek az együttműködésnek köszönhetően – derült ki Adem Kapics szavaiból. A Grosics sportigazgatója azt mondta, lehetőséget adnak a gyerekeknek, hogy kiteljesedjenek a sportban.

Kiss-Rigó László püspök megemlékezett az akadémia 8 évvel ezelőtti kezdeteiről, amikor közel 2 milliárd forintból, zöldmezős beruházásként építették fel a létesítményt, a városban mindig partnerre találva.

Görgényi Ernő polgármester a megállapodást egyfajta katalizátorként értékelte, mely további lendületet adhat az egyházmegye és a város kapcsolatának. Elhangzott, a már az óvodák szintjén létrejövő együttműködés megteremti a lehetőségét annak, hogy több fiatal sportoljon, illetve hogy a legügyesebbek egészen magas szintre jussanak.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …