2024. március 29., péntek
FONTOS

Termál – Hódmezővásárhely 0-3

A távozó Őze Tibor helyett Szentléleki Béla vezetésével készült a Hódmezővásárhely elleni, szombat délutáni mérkőzésre a Termál. Az idén erős középcsapatnak mondható Csongrád megyeiek nem ígérkeztek könnyű ellenfélnek, Major László együttese a Ferencváros II., a Komló és a Szentlőrinc legyőzése után önbizalommal telve érkezhetett Gyulára.

A mérkőzés Sándor Csaba játékvezető sípszavára kezdődött, az első lehetőség pedig a vendégek előtt adódott, Bartik megpattanó beadása után Máté Péter már csak az oldalhálót találta el. A 12. percben jött a fordulat, egy hosszú labdára Bartik és Szabó Csaba rajtolt, előbbi elesett, a játékvezető pedig kiállította a gyulai védőt. Az emberelőnyben lévő vásárhelyiek részéről Máté lőtte mellé a szabadrúgást. A visszaálló gyulaiak ellen sokáig nem kerültek helyzetbe a vendégek, de a Termál sem mondott le a kontrákról, itt éppen Balogh Milán hozta zavarba a vásárhelyi védelmet, nagyobb helyzetig azonban nem jutott a Gyula. A 36. percben Kormányos beadása után Puskás Zoltán csúsztatott fejjel.
Két perccel a szünet előtt Styecz Milán fejelhetett zavartalanul, de Bordás Dániel nagyot védett. Szűk egy perc múlva Nagy Gergely végezte volna el a szögletet, a tizenhatoson belül viszont az egyik vendég játékos a földre került. Az eset után a játékvezető Kerekes Istvánnak mutatott fel piros lapot, így a Termál kettős emberhátrányban folytathatta a mérkőzést.

Bár a második félidő 0-0-ás állásnál folytatódott, a Termálnak 8 mezőnyjátékossal nagyon kevés esélye maradt. Az első helyzet az 50. percben Nagy Gergely szabadrúgása jelentett veszélyt a vásárhelyiek kapujára. Egy perc múlva már a vendégek passzolgattak a Termál tizenhatosán belül, de a védelem ekkor még hárított Az 53. percben Máté Péter ívelt a hosszú oldalra, Kökény visszafejelt labdáját Puskás Zoltán tette kapura, Krnács még védett, de Kökény aztán nem hibázott.
Az 58. percben Máté készítette le a labdát Szabó Dávidnak, aki a keresztlécet döngette. A 20-25 méterre visszaálló gyulaiak nagyot küzdöttek hátul, de alkalomadtán a támadásokról sem mondtak le. A Hódmezővásárhely a 73. percben Kormányos Kolos révén 2-0-ra növelte előnyét. A hazai védelem amennyire tudta, állta a sarat, de a 80. minutumban a kilépő Szabó Mihály Krnács mellett a kapuba helyezett. A hajrában Végh Ariel is eltalálta a felső lécet, majd Krnács Richárd védett az ő éles szögből leadott lövésénél.

A végeredmény: Termál FC – Hódmezővásárhely 0-3.

A Termál a 13 forduló alatt megszerzett 11 ponttal a 16. helyen áll. A csapat a hétvégén Méhkerékre látogat, majd két hét múlva a listavezető Szigetszentmiklóst fogadja hazai pályán.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …