Még nem érkezett sok adomány, de bíznak az erősebb folytatásban – derült ki a szerdai sajtótájékoztatón Csíkos Dániel szavaiból, aki Hurguly-Szabó Görggyel jelentette be, hogy az orosházi SOS Gyermekfalu számára szeretnének minél több adományt eljuttatni. Mint ismert, a gyermekfalu korábban Battonyán működött, de Orosházán több szempontból jobb körülmények közé került, ezzel együtt a segítség mindig jól jöhet.
A “Segíts, hogy segíthessünk! Fuss velünk!” elnevezésű akcióhoz bárki csatlakozhat, a szervezők szívesen veszik a tartós élelmiszer, játék, édesség és egyéb felajánlásokat. A kezdeményezés különlegessége, hogy a gyulai Kossuth térről indulva Csíkos Dániel másokkal együtt futva teszi meg a fürdőváros és Orosháza közötti, 60 kilométeres távot. Hozzájuk akár az egész távra, akár résztávokra is be lehet szállni Békéscsabán, Telekgerendáson vagy akár Csorváson. A gyűjtést november 18-ig folytatják, a menet 19-én, 9 órakor indul.
Címkék
Nézze meg ezt is:
Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján
Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …