2022. december 5., hétfő
FONTOS

Aradi delegáció látogatta meg az Almásy kastélyt

Aradi delegáció érkezett egy napos viszont látogatásra Gyulára, a Kézfogások rendezvénysorozatának keretében. A vendégek áttekintették az idei év fontosabb programjait és megnéztek néhány nemrégiben felújított épületet, többek között az Almásy kastélyt.

A mostani találkozó célja  elsősorban az elmúlt időszak fürdővárosi fejlesztéseinek megtekintése volt. Ezzel egy jó lehetőség nyílt Arad számára, hogy betekintést nyerjenek azokba a nemrégiben megvalósult beruházásokba, amelyek számukra is egy modellt jelenthetnek az ottani fejlesztésekhez.
A felek áttekintették a 2016-os együttműködési programot, és már a 2017-es terveket is felvázolták. A megbeszélésen érintették azokat a pályázatokat, amelyeket a határon átnyúló együttműködés keretében fognak benyújtani.
A találkozón szó esett még a két település  civil szervezeteinek együttműködéséről is, így a Gyulai Várszínház, az Aradi Állami Színház és az Aradi Kamaraszínház közös elképzeléseiről is.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc mesém: A csillagász, a lopó, a vadász meg a szabó

A magyar népmesék sorozat következő epizódját a karácsonyi iskola tanulójától, Popa Viktóra Reginától hallhatjuk.