2024. március 29., péntek
FONTOS

A Magyar Nyelv Napját ünnepelték Gyulán

Kisfaludy Sándor Himfyjéből szavalt el egy rövidebb részletet közel kétszáz diák a Harruckern iskolában. A Magyar Nyelv Napjának városi rendezvényén a közös szavalás mellett további irodalmi programokat rendeztek. Wass Albert “A vers” című versét mondta el Hrubák Axel, aki szerint fontos az, hogy kortársai foglalkozzanak a magyar nyelvvel, és legyenek büszkék rá. Ennek a napnak az a legfontosabb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a a magyarok szellemi-kulturális örökségére, és a kultúránk egyik alapelemét jelentő nyelvre.

A városban más intézményekben is szerveztek programokat, az óvodások a könyvtárban kaptak ízelítőt a magyar nyelv szépségeiből, a Göndöcsben az ünnepi műsor mellett egy beszélgetés színesítette a programot.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …