2024. április 20., szombat
FONTOS

Simonyira emlékeztek a diákok

16. alkalommal rendezték meg a hétvégén a Simonyi Imre emlékversenyt, három kategóriában. A helyi résztvevők mellett a környező megyékből is érkeztek versenyzők, így összesen közel 70-en mérettették meg magukat.

A versmegzenésítő verseny egyetlen nevezője Szép Gergely Zsófia volt a 16. alkalommal megrendezett Simonyi Imre emlékversenyen. A rendezvénynek már komoly hagyománya van, melyre nem csak Gyuláról és a környékbeli településekről, hanem a szomszédos megyékből is érkeztek résztvevők.
Simonyi 1994-ben hunyt el és halála után hat évvel már megrendezték az első versenyt, amivel méltóképpen lehet az emlékét megőrizni, persze nem biztos, hogy erről maga költő ugyanezt gondolná.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …