2024. április 20., szombat
FONTOS

A régi gyümölcsfa fajták megőrzéséért dolgoznak

A pótlással kezdték a munkát azok az önkéntesek, akik péntek délelőtt jelentkeztek a Wenckheim Krisztina Közalapítvány hívására. A Kálvária melletti területen újabb régi gyümölcsfa fajtákat ültettek el a hétvégén.
Ventilla Gábor – ahogy mondta – új fiúnak számít ebben a körben, de szívesen jött, és ingyen elvihető növényeket ajánlott fel. Őt az Erdélyből származó batul alma érdekelte leginkább. Sokat nőtt a régi gyümölcsfajták presztízse, noha ma már az egykori fajtáknak csak közel felét ismerjük. A megmaradt értékek megőrzése fontos feladat, ezügyben az elmúlt években – legalábbis szűkebb térségünkben történt előrelépés. A Kálvária domb mellett az egész Kárpát- medencéből 195 fát ültettek el, leginkább olyanokat, melyek beváltak az elmúlt évszázadok alatt.

Ezek mellett rendelkeznek még közel 100 olyan oltvánnyal, melyeket vagy kiültetnek ide, vagy örökbe adják ezeket.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …