2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Ötmillióból újítják fel a romkertet

Ötmillió forintból fejlesztik az Epreskert utcai Ferences romkertet. Megújul a zöld felület, sétányokat alakítanak ki, rekonstruálják a falazatokat és információs táblákat helyeznek ki: ezzel egy új turisztikai attrakció jön létre Gyulán.

A felújítást az is szükségessé teszi, hogy bár jelenleg is látogatható ez a hely, de az állapota miatt nagyon kevesen keresik fel, de akik meg is nézik, nem igazán tudják, hogy mi látható itt. A beruházással tehát Gyula egy újabb turisztikai látványossággal bővülne.

A felújítás  jelentős változást vetít előre, hiszen itt a hatvanas évek óta nem történtek komolyabb rekonstrukciós munkák, amik azért is szükségesek, mert a műemlék falainak egyes részei már igen rossz állapotban vannak.
A turisztikai hozadéka miatt egyházi szempontból is igen fontos ez a felújítás, hiszen annak idején itt egy igen komoly Ferences rendi központ volt.
A munkálatok jövő tavasszal kezdődhetnek el, és még abban az évben be is fejeződhetnek.

Nézze meg ezt is:

133 bonbont bírált a szakmai zsűri Gyulán

  2023-ban hívták életre először azt a bonbon versenyt, mely a májusi pálinkafesztivál egyik fontos …