2024. március 29., péntek
FONTOS

Bükfürdőn folytatja Boros László Attila

2016. december 2-től új vezérigazgató, Boros László Attila irányítja az ország második legnagyobb fürdőkomplexumát működtető Büki Gyógyfürdő Zrt.-t – írta a turizmusonline.hu.
A szakember a november 30-án távozó Vörös Imre helyét veszi át.

Kiemelték, Boros László Attila elismert szakmai múlttal a háta mögött érkezik Bükre, az előző 7,5 évben a Gyulai Várfürdő általános, majd ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Hazai és nemzetközi turisztikai tapasztalatai mellett három idegennyelvet beszél, valamint tagja a Magyar Fürdőszövetség országos választmányának is.

Az új vezérigazgató tervei között szerepel Bükfürdőn a fejlesztési tervek aktualizálása, a szolgáltatások versenyképességének növelése, hazai és nemzetközi minőségi standardek bevezetése, az együttműködés szorosabbra fűzése a helyi szállásadókkal, új külföldi küldőterületek bevonása, valamint a marketing és a kommunikáció erősítése.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …