2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Emléktáblával emlékeztek a gyulai, ’56-os sortűzre

Az 1956 december 17-ei gyulai sortűz előtt tisztelegve avattak emléktáblát a rendőrkapitányság épületet előtt. A megemlékezésen elhangzott, november 4-én nem ért véget a forradalom, ez a sortűz az utolsó tömegtüntetés résztvevői ellen dördült el.

Sortűz hangjaival vette kezdetét a Gyulai Rendőrkapitányság előtt a december 17-ei események tiszteletére rendezett megemlékezés. Ezen a napon a szovjet katonák kíséretében érkező karhatalmisták sortüzet adtak le az utolsó gyulai tömegtüntetés résztvevői ellen, melyben hárman megsebesültek a gellert kapott lövedékek miatt.
Márai Sándor Mennyből az angyal című versét Bálint Gergő szavalta el, majd Görgényi Ernő emlékezett a december 17-ei gyulai eseményekre rámutatva, sokan hajlamosak elfeledkezni arról, hogy november 4-én korántsem nem ért véget a forradalom, hiába próbálta a hatalom ezt úgy beállítani.
A beszédet követően a város vezetése leplezte le a Csőke Péter által készített emléktáblát, melyen az akkor eseményeket örökítették meg. A tábla megkoszorúzása után a rendezvény a szózat hangjaival fejeződött be.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …