2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulára érkezik a Himnusz eredeti kézirata és kottája

Országos jelentőségű kultúrtörténeti eseményre kerül sor pénteken Gyulán, hiszen itt mutatják be Kölcsey Ferenc eredeti Himnusz kéziratát és Erkel Ferenc kottáját – jelentette be kedd délelőtt Kónya István alpolgármester. Az Erkel házban megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, ilyen még nem volt, vagyis ez a két dokumentum egy helyen, egy időben még nem volt látható.

A pénteki nap programjáról Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc nevét viselő Kft. ügyvezetője számolt be. Kiemelte, nemcsak a két dokumentum lesz különleges, hanem a programok, és az azokon részt vevő személyek is, hiszen Erkel és Kölcsey leszármazottak is megjelennek. A péntek délutáni események után szombaton az Erkel házban nézheti meg a közönség a különleges relikviákat, itt óránként ingyenes tárlatvezetések is indulnak. A gyulaiak ezen a napon is 50 százalékos kedvezményben részesülnek, a diákok pedig mindössze 100 forintért léphetnek be.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …