2024. március 19., kedd
FONTOS

A hit önkéntese

Képek jönnek elő emléktáramból. A székesegyházban énekművészek koncertje zajlik, az Egyházmegyei Karitász javára szervezett előadás ötletgazdája és szervezője mondja köszöntőjét. Más: a zsombói templomban passiójáték hangjait hallom, az egyik hang idős emberé, szépen zeng. Aztán 56-os megemlékezés, nemzetőr-egyenruhás férfi mond beszédet.

Mindhárom jelenet szereplője Pancza István.

Az egyház örökös dolgosainak egyike ő. Igaz, nem az oltár mellett tevékenykedik, hiszen civil. Évtizedek óta önkéntesként segíti a hit megőrzését. Nyugalmazott távközlési üzemmérnök, gazdálkodó – és három könyv szerzője.

Nyolc éven át volt országgyűlési képviselő, s közben ugyanennyi ideig a Szeged-Csanádi Egyházmegye küldötteként világi tag a Püspökkari Konferencia mellett működő képviselő testületben. E két tisztséget egyidejűleg egyedül ő töltötte be az országban. Ám nem csupán ebben a funkcióban szolgálta az egyházat: 2013-ig majdnem két évtizeden át püspöki delegáltként civil képviselő volt a dorozsmai, majd a kisteleki esperesi kerületben. Huszonnyolc évig a zsombói egyházközségben szolgált, hét évig világi elnök volt, az Élőkövek Alapítvány kuratóriumát máig is vezeti. Magánélete és egyházsegítő munkája örökre összeforrott.

➜ Ha kérdezik, ki vagyok, mindig azt felelem: magyar ember vagyok, keresztény hívő ember vagyok. A kereszténység azt jelenti, hogy lelkem Istenhez tartozik, a magyar pedig azt, hogy ehhez a nemzethez, nyelvhez, földhöz van közöm ezen a világon.

Kettős kötésben él tehát, és elköteleződésének folyamatáról is képet adnak könyvbe foglalt elbeszélései. Kis „magántörténelem”, családi krónika és társadalomrajz is az első két kötet történetfüzére, míg a harmadik válogatás javarészt közéleti, politikai, etikai kérdéseket taglaló kisesszék gyűjteménye; egy töprengő ember gondolatai. Mindhárom könyvben hangsúlyosan megjelenik a mélyen hívő ember, aki „hozott anyagból” építkezett: az 1943-ban született fiú a hódmezővásárhelyi gyökérzetű családjában a klasszikus polgári, keresztény értékmintát kapta. Lelki vezetői és olvasmányélményei segítségével ezt mélyítette el.

➜ Gróf Széchenyi István gondolatát fiatalon olvastam, és jól eszembe véstem: „Magyarnak és a nemzet tagjának nem elég születni. Azzá válni az önzés legyőzésével: hittel és a szellem tudatosított erkölcsi fejlődésével, sorsközösség- és áldozatvállalással lehet. Mert a nemzet nem etnikum és nyelvi egység: hanem közös akarat!” E közös akarat szerint próbáltam élni és dolgomat tenni; igyekeztem hű magyarnak lenni, a hazát szeretni, Istent és az anyaszentegyházat tisztelni, az embertársainkat megbecsülni.

Az életem rengeteg jó és szép élményt hozott, de igen sokszor kellett tapasztalnom a múlt században élt, a kommunista hatalomátvétel után elnémított írónő, Mollináry Gizella igazságát: „Betelt a Föld hamissággal”. Egyik kötetem címét tőle kölcsönöztem; és ahogy a meghurcolt írónő se adta fel optimizmusát, úgy én sem adom föl hitemet, és a reményt.

E két életelv nélkül nehéz is lenne újra szembenézni olyan megrázó gyermekkori élményekkel, mint a köztiszteletben álló Csáky gazda rokkanttá verése, akit a téesz-szervezők tettek nyomorékká; vagy leírni azt a rémtörténetet, amely arról szólt, miként becstelenítették meg a nővérét részeg ávéhások, s hogyan tűntek el vagy haltak meg rejtélyes körülmények között a szemtanúk, akik vallhattak volna az aljas bűntettről.

Pancza István a társadalmi tapasztalat terhét – tanulságul – letette az utókor elé. Kiírta magából a történelmi fájdalmat. Alighanem önmagával is megküzdött az elbeszélésfüzér megírásakor; mert megszenvedett emlékek tára, sorstragédiák krónikája a végeredmény. Szerencsére szívet melengető történetek is kikerekedtek tolla alól, az például, ’56-ban miként lett sihederként a forradalmi Nemzetőrség tagja.

Tanulságosak a kor legfontosabb társadalomfilozófiai, erkölcsi, vallási kérdéseiről szóló elmélkedései is. A legsúlyosabb kérdés, a keresztényüldözés kapcsán kimondja: háború zajlik az ősi hitét óvó magyarság ellen. Gondolatai szinte felkiáltójelek – de optimizmusát nem hagyja elillanni. A Gyógyító hit című írásából így idéz:

➜ A krisztusi tanítás, ez az a belső romolhatatlan alap, amelyre a hit temploma épül. Ezért az első a szimbólumok sorában a győzelem és megváltás jele, a Kereszt, mely egyszerre utal a halálra és a feltámadásra. A hit elemi létszükséglet az ember számára. Ennek ellenére önmagában nem elegendő az üdvösséghez. Üdvösségünk „képletét” Pál apostol adja meg a galatákhoz írt levelében: „…a hit, amely beteljesedik a szeretetben.”

Nézze meg ezt is:

Erkel Ferenc szépunokája mondott beszédet március 15-én, a Petőfi téren

    Hagyományosan a Kossuth téren kezdődött a március 15-ei ünnepi programsorozat. Ezen a helyszínen …