2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyulai fejlesztésekről is beszélt Lázár János Békéscsabán

Békés megye fejlődési lehetőségeiről beszélt Lázár János péntek este Békéscsabán, a megyei kereskedelmi és iparkamara gazdasági évnyitóján. A miniszter elmondta: Békés megye egésze, valamint Csongrád, Hajdú-Bihar és Szolnok megye egyes részei gazdaságilag feltáratlanok, megközelíthetetlenek, ezáltal elmaradottabb, hátrányos helyzetben lévő területnek számítanak.
Ezek a területek ugyanakkor mezőgazdasági és élelmiszeripari szempontból sok lehetőséget tartogatnak, munkaerő-tartalékuk révén versenyképességi tartalékot is jelentenek az ország számára.
Lázár János hangsúlyozta, hogy a dél-alföldi régió gazdasági elmaradottsága a megközelíthetetlenségnek tudható be. Ezért a kormány az egyik legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy a térséget bekösse az ország úthálózatába, mind kelet-nyugati, mind pedig észak-déli irányban.
Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy egyelőre elhalasztják a Szeged-Gyula vasútvonal villamosítását, a szigeterőd programot pedig támogatják, ha megtérülő lesz a beruházás
A miniszter pénteken jelentette be azt is, hogy a Kormányhivatal főigazgatói posztjából felmentette Petróczki Zoltánt. A személyi változásokról elmondta, hogy a kormányhivatalok működésének.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …