2024. március 29., péntek
FONTOS

Infrastrukturális fejlesztés kezdődhet a gyulai főiskolán

Hamarosan egy komoly infrastrukturális fejlesztést valósítanak meg a Gál Ferenc Főiskola gyulai egészségügyi karán. Fodor Lajos igazgató a 3Témában elmondta, középtávon szeretné elérni, hogy közel ezer főre növekedjen az intézmény hallgatói létszáma.
Az immáron Gál Ferenc Főiskola egészségügyi karának vezetője a fenntartó váltástól azt várja, hogy egy olyan biztos alapokon nyugvó intézmény működhet a fürdővárosban, amely hosszú távon biztosítja a gyulai színvonalas felsőoktatás jövőjét. Biztató kezdet, hogy egy pályázatnak köszönhetően  komoly infrastrukturális beruházást tudnak megvalósítani még ebben az évben, ami már régóta aktuális.
Az intézményben jelenleg 250 hallgatója van, ami messze elmarad  az elvárhatótól. Fodor Lajos középtávon nem tartja lehetetlennek, a 800-1000 fős létszámot, amit egy tudatos építkezéssel öt éven belül el lehet érni. Továbbra is a megmarad az intézmény fő profilja, az egészségturizmus szervező a szociális munkás és a diplomás egészségügyi képzés.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …