2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Nyitott hivatalt, gyors ügyintézést szeretne az új főigazgató

Visszatért Békésbe a korábbi megyei katasztrófavédelmi igazgató. Takács Árpád 2012-ben a Vas megyei szervezet élére került, majd az országos főigazgatóságon töltött be vezetői pozíciót. Szerda délelőtt első sajtótájékoztatóját tartotta a kormányhivatal főigazgatójaként.

Takács Árpád politizálni nem akar, mint mondta, a kormány célkitűzéseit, akaratát hajtja majd végre. Úgy fogalmazott, ő nem politikus, ezért a szakmaiságot helyezi előtérbe. Az új főigazgató három nagy ügyben szeretne előrelépést. Elhatározása szerint a hatósági eljárások rövidebb ideig tartanak majd, vagyis az ügyek döntő többsége rövidebb idő alatt zárul majd le. Kiemelte a nyitott hatóság fogalmát, a járások szerepének a növelését, ez utóbbi azt is jelenti, hogy közelebb viszik az emberekhez az ügyeket.

Takács Árpád elhárította a kormánymegbízott kinevezésére vonatkozó kérdést, jelenleg viszont főigazgatóként ő jár el kormánymegbízotti jogkörben.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …