2024. április 19., péntek
FONTOS

Erősítené a hivatal ügyfélközpontúságát az új főigazgató

 

Egységes eljárás rendet, nyitott és gyorsan reagáló közigazgatási szervezetet szeretne építeni Takács Árpád.

A megyei kormányhivatal főigazgatói posztjára nemrégiben kinevezett szakember a 3Témában a januártól életbe lépett jogszabályváltozásokról is beszélt.

 

Takács Árpád, a megyei kormányhivatal február közepétől kinevezett új főigazgatója elmondta, hogy azokra a jó alapokra, amit az elődeitől kapott, egy nyitott, haladó szellemű, gyorsan reagáló közigazgatást építhet. Az elmúlt három hét leginkább azzal telt, hogy áttekintette a kormányhivatal struktúráját, szervezeti elemeit, sokszínűségét, hiszen január elsejétől több fontos változás is történt a hivatalban, többek között 700 újabb hatáskör került át a járási hivatalokhoz. A feladatellátásban komoly segítséget jelent a katasztrófavédelemnél eltöltött időszak, melynek tapasztalatait felhasználva szeretné tovább erősíteni a kormányhivatal pozícióját, az állampolgárok minél hatékonyabb kiszolgálásában.
Jövő év elejéig még két kormányablakot szeretnének megnyitni, és ami fontos változás, hogy mostantól a fürdővárosiaknak a nyugdíjbiztosítási ügyek intézéséhez nem kell átmenni Békéscsabára, hanem ezt itt, helyben lehet megoldani.

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …