2024. április 20., szombat
FONTOS

Jogaikkal ismerkedtek a gyermekotthonok lakói

Győr mellett Gyula volt az első állomása az Integrált Jogvédelmi Szolgálat Gyere-K-épbe elnevezésű, országos gyermekjogi roadshowjának.

 

A rendezvényen résztvevő, gyermekotthonban és nevelőszülőknél élő fiatalok különböző játékos feladatokon és szituációkon keresztül ismerkedhettek meg az egészséges élethez, a tájékoztatáshoz és a kapcsolattartáshoz való jogaikkal.

 
A rendezvény kísérőprogramjaként labdarúgó-bajnokságot is szerveztek, amelynek az volt a célja, hogy felhívják a gyermekek figyelmét az egymás iránti tisztelet és az egészséges életmód fontosságára. A fiatalok emellett betekintést nyerhettek a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők munkájába is.

 
A rendezvényre mintegy négyszázan érkeztek a dél-alföldi régióból. A roadshow a következő két hónapban további öt települést érint, majd június 8-án Budapesten országos jogismereti versennyel és sportbajnoksággal zárul.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …