2024. április 19., péntek
FONTOS

Az új típusú drogokról tartottak előadást a szakembereknek

Az új típusú kábítószer használatról tartottak előadást csütörtökön a szenvedélybetegekkel foglalkozó szakemberek számára. A pályázati forrásból megvalósított programsorozat a drogfogyasztás megelőzésében kíván segíteni az érintetteknek.

 
Az egyik legnagyobb gond az, hogy az új típusú drogokról nagyon keveset tudunk, ezért is fontos, hogy a szakemberek figyelmét felhívják minden, az új típusú szerhasználattal összefüggő tudnivalóra, amelyek hasznos támpontot tudnak nyújtani a prevencióban.

 
A védőburok egyesület megkeresésére azonnal igent mondott a gyulai kistérségi intézmény vezetése, hiszen fontosnak tartják, hogy minden új információ eljusson a szakemberekhez, ezzel is segítve a megelőzés hatékonyságát.

 
A programsorozat folytatásaként a szakemberek iskolákban is tartanak előadásokat,  a kistérségi rendezvénynek pedig két alkalommal lesz folytatása, ahol már gyakorlati oldalról is segítenek majd a szakembereknek, csoportfoglalkozások keretében.

 

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …