2024. április 19., péntek
FONTOS

A 60 éves Erdész Ádámot köszöntötték

Az idei évben 60 éves Erdész Ádámot köszöntötték pénteken a városháza dísztermében.

A megyei levéltár igazgatója tiszteletére az intézmény munkatársai “E Árchívum” címmel tanulmánykötetet állítottak össze. A kötetet és a köszöntést az intézményt 2006 óta vezető történész előtt próbálták titokban tartani, ő azonban apró jelekből már sejthetett valamit.
A kötetet tartalmát a társszerkesztő, Héjja Julianna Erika főlevéltáros ismertette. A történészi és levéltáras szakmában hagyomány tanulmánykötetet megjelentetni a jelentős munkássággal rendelkező tudósok születésének kerek évfordulóin.
Az igazgatót a város részéről Görgényi Ernő méltatta. A polgármester elmondta, hogy Gyula mindig számíthatott a levéltár igazgatójának tudományos munkájára.
A történész köszöntésére az országos levéltárból is érkeztek vendégek, akik Erdész Ádám igazgatóként elért eredményeit és történészi tevékenységének fontosságát hangsúlyozták.
A ünnepségen emellett Oltvai Ferenc-díjat vehetett át a levéltár egykori igazgatója, Szabó Ferenc.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …