2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Egy kilométer utat tettek rendbe a külterületen

A külterületen élők összefogásával és az önkormányzat támogatásával 700 ezer forintból javítottak utat a gyulai kert és tanyatulajdonosok egyesületének tagjai a hétvégén. A közel egy kilométeres szakaszon speciális bazalt őrleménnyel töltötték fel a legkritikusabb részeket.

 
Serényen dolgoznak a külterületen élők a bicerei részen, közösen állítják ugyanis helyre az utat, melyhez saját maguk adták össze a pénzt, amit ezért az önkormányzat további támogatással egészített ki. A speciális bazaltkővel terítették le a problémás útszakaszokat, ami a csapadékos időszakban nagy segítséget jelent a közlekedésben, hiszen betapadva az útba, alkalmas felületet biztosít a járműveknek. A kezdeményezést a gyulai kert és tanyatulajdonos egyesülete indította el.

 
Most egy közel egy kilométeres szakaszt sikerült ilyen módon javítani a közeljövőben a pénz meglétének függvényében további utakat szeretnének rendbe tenni. Egy-egy ilyen karbantartás révén négy öt évig lehet ezeken az útfelületeken megfelelően közlekedni.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …