2024. március 29., péntek
FONTOS

Máthé Zoltánt indítja a DK gyulai csoportja

Máthé Zoltánt Indítja a DK gyulai csoportja a májusi, időközi képviselő választáson a gyulai 8. sz. választókörzetben. Bár a jelölt nem a körzetben lakik, azt mondta, megválasztása esetén az itt élőkkel összefogva képviselné a városrész érdekeit.
Máthé Zoltán a 8. sz. választókörzet DK gyulai csoportjának jelöltje sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy miért döntöttek az elindítása mellett. A Balogh Lajos halála miatt kiírt májusi időközi képviselő választáson szeretné megmérettetni magát és bár nem a körzetben lakik, tősgyökeres gyulaiként úgy érzi tudna, szeretne tenni azért, hogy az itt lakók problémáit orvosolja, és segítse a városrész fejlődését. Megválasztása esetén olyan képviselő kíván lenni, akit mindig megkereshetnek az itt élő választókat.
A jelölt azt mondta, régi probléma már az Eminescu utca állapota, ezen is szeretne javítani, bízik benne, hogy erre lesz lehetősége. Az időközi képviselőválasztást május 21-re írták ki.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …