2024. április 20., szombat
FONTOS

Folyamatosan érkeznek az adományok a mentőautóra

200 ezer forinttal járult hozzá a koraszülött mentőautó megvásárlásához a Munkácsy-Táp Kft. Az alapítvány számláján az összeg már megközelíti a 26 millió forintot, és folyamatosan érkeznek az újabb adományok.
A cég egyik tulajdonosa azért is érezte fontosnak, hogy hozzájáruljanak a mentőautó megvásárlásához, mert tavaly májusban született ikerlányai hét hónapra jöttek a világra, ezért ő személyesen tapasztalta meg, hogy milyen fontos lenne egy ilyen eszköz beszerzése.
Az alapítvány számára minden forint nagyon sokat jelent, az eddig befolyt összeg már túllépte a tervezett 50 millió felét, így minden esély meg van arra, hogy a tervezett nyárvégi, őszi időpontra már hadrendbe állhat az életmentő eszköz.
Az alapítvány továbbra is számít az adományokra, az elkövetkezendő napokban több helyről is érkeznek majd felajánlások, újabb jelentős összeggel gyarapítva a számlát.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …