2024. április 20., szombat
FONTOS

Immár két ICOMOS-díjas épület van Gyulán

A 2017-es ICOMOS-díjat nyerte el a felújított Almásy-kastély egy hete Visegrádon, erről számoltak be kedden a látogatóközpontban megtartott sajtótájékoztatón.

 

Az elismerés fontosságát jelzi, hogy UNESCO műemlékvédelmi szervezetének díjában az Alföldön eddig csupán négy épület részesült, ebből a várral együtt immár kettő Gyulán található.

 

A szakmai zsűri indoklásában kiemelte, hogy a felújított kastélyban szakszerűen és példamutatóan mutatják be a történelmi és kulturális örökséget, ezzel egyedülálló élményt nyújtanak a látogatóknak. Béres István városi főépítész hangsúlyozta, hogy az épület hiteles helyreállítása nem jöhetett volna létre az előzetes tudományos kutatások nélkül, melyeket a város önkormányzata finanszírozott.

 
Az interaktivitásában és élményszerűségében országosan is kiemelkedő látogatóközpont működése során igyekszik minél szélesebb rétegeket megszólítani. Ennek jegyében szerveznek egyedi tárlatvezetéseket diplomás munkatársak vezetésével.

 
A kastélyban ebben az évben eddig 16 ezer látogató fordult meg, az idei cél pedig a tavalyi 73 ezres vendégszám elérése.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …