2024. április 19., péntek
FONTOS

400 milliós edzőcsarnok épülhet a sporttelepen

Egy közel 400 millió forintos beruházás terve körvonalazódik a gyulai sporttelepen. A TAO-s forrásból megvalósítandó elképzelés szerint egy edzőcsarnokot alakítanának ki, ami komoly segítséget jelentene abban, ogy egész évben biztosítva legyen a zavartalan testedzés.

 
A csarnok a téli időszakban kiváltaná az utánpótlás edzések tornatermi megoldását, de ezen felül vállalkozási formában számos más igényt is ki tudna elégíteni, hiszen az üzemeltetése sem igényelne komoly költségeket. Parkolókat is kiépítenének, valamint eszközöket is beszereznének.

 
Az idei 30 milliós TAO-s fejlesztés tartalmazza a Center pálya lelátójának korszerűsítését 15 millióból, a tetőt már lecserélték, június 15-ig pedig a 600 műanyagszék felszerelése történik meg, és egy konditermet is kialakítanak. A tribün alatt egy dopping vizsgáló helyiséget és
egy orvosi szobát is létesítenek és az öltözőkhöz közvetlenül építik ki a vizesblokkot, illetve két játékvezetői öltözőt is biztosítaniuk kell.

 

A teniszpálya melletti két műfüves pálya borítását is lecserélik, összesen öt millió forint értékben.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …