2024. április 20., szombat
FONTOS

Elballagtak a Karácsonyi és az Erkel végzősei

Szombaton vettek búcsút iskoláiktól az Erkel Ferenc Gimnázium és a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium végzősei.

A katolikus gimnázium diákjai a hagyományoknak megfelelően a belvárosi templomba vonultak át. Az iskola két tizenkettedikes osztályából idén összesen 37-en ballagtak el. A végzősök közül Ács Anett és Singer Márton érdemelték ki az Apor Vilmos-díjat, kiemelkedő sportteljesítményéért pedig Süli Richárd Christián László-díjban részesült.
Erkel Ferenc Gimnáziumból a végzősök a Kossuth téri gödörbe vonultak át, ahol Szokolyai Adrienn Tímea vehette át az Erkel-díjat. Az iskola négy osztályának összesen 119 diákját Szűcs Levente igazgató búcsúztatta.
A ballagás utáni héten a végzősök számára a magyar írásbelikkel vette kezdetét az érettségi.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …