2024. április 20., szombat
FONTOS

18 milliárd már nyertes pályázat

A Békés megyében felhasználható 58 milliárd forintos pályázati keretből eddig valamivel több mint 18 talált gazdára – hangzott el csütörtökön, a megyei önkormányzat sajtótájékoztatóján.

 
8,3 milliárd forint még elbírálás alatt áll, és további 24 milliárd van még kiírva, erre még lehet pályázni.

 
Eddig első körben 18,3 milliárd forint talált gazdára, a nyertes pályázókat egy információs nap keretében tájékoztatták a hatékony projekt végrehajtáshoz szükséges tudnivalókról. Az 58 milliárdos megyei keretet hangsúlyosan gazdaságfejlesztésre fogják felhasználni.

 
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a nyertes pályázatok esetében egy hónapon belül aláírják a támogatási szerződéseket, és az év végéig minden pályázatról döntésnek kell születnie. Dancsó József a Magyar Államkincstár elnöke hangsúlyozta, komoly feladat előtt állnak és a feszített tempó mellett összehangolt munkával segítik a projektek sikeres megvalósítását. A hatóságok elsősorban azokat a pályázatokat támogatták, amelyek munkahelyteremtésben is segítenek.
Az eddig elbírált projektek mellett jelenleg még 24 milliárd forintra lehet pályázni.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …