2024. április 20., szombat
FONTOS

Konferenciával kezdődött a virágos fesztivál

 

Szerves fejlődés és több évtizedes múlt van mögötte, ezért lehet sikeres a Gyulai Virágok Fesztiválja – mondta a három napos rendezvény első programján, a péntek délelőtti konferencián Görgényi Ernő. A város polgármestere emlékeztetett, 1933-ban a kertészeti és gyümölcskiállításon a korabeli beszámolók szerint négyezer ember vett részt, és ha volt is kihagyás a XX. században, Dancs László polgármestersége idén újjáéledt hagyomány, és ma is virágzik.

Az első előadást Puskás Lajos, a Dél-alföldi Erdészeti Zrt oktatási igazgatója tartotta, ő a korszerű favizsgálati eljárásokról és fakezelési módszerekről beszélt. Mindez azért is fontos a jelenlévő szakembereknek, mert mindennapi munkájuk során gyakran szembesülnek az itt felmerülő kérdésekkel.

Délután három előadást hallgathatott meg a zömmel kertészeti szakemberekből álló hallgatóság, szombaton pedig a korábbiakhoz képest új helyszínen, a Béke sugárúton kezdődik a virágvásár.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …