2024. április 20., szombat
FONTOS

Erős turisztikai szezonra számítanak a szakemberek

Már az idei március és április is azt vetíti előre, hogy bizakodhatnak a turisztikai szakemberek a a tavalyihoz hasonló vagy kissé erősebb szezonban.

 

A 3Témában arról is szó esett, milyen területen kell erősíteni a városmarketinget.
Petrucza Zoltán a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület alelnöke a 3Témában azt mondta, jó évre számítanak idén is a turisztikai szakemberek. A márciusi és az április rendezvények valamint a hosszú hétvégék jó hatással voltak a szezon kezdetre, az előzetes számítások szerint a tavalyi évhez hasonló vendégszám volt tapasztalható ebben az időszakban. A főszezon majd június második felében az iskola befejezését követően indul be, amikor már teljes kapacitással várják a vendégeket.

 
A magánszállásadók között még mindig vannak olyanok, akik nincsenek pontosan tisztában, hogy milyen szabályok vonatkoznak rájuk, milyen kötelezettségeik vannak. Pedig a megszaporodott és szigorúbb ellenőrzések miatt fontos lenne ezek ismerete, ebben az egyesület komoly segítséget tud nyújtani.

 
A műsorban a szakemberek elmondták még, további lépések szükségesek a külföldi, ezen belül a román piac erősítésére.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …