2024. április 19., péntek
FONTOS

Egyedülálló módszer a könnyebb álláskereséshez

Az álláskeresők számára jelenthet segítséget az az új, egyedülálló módszer, mely az Erasmus program keretében valósul meg. A “Munkaalapú tanulás a felnőttképzésben” című projektet a megyei kormányhivatal koordinálja.
Az Erasmus program keretében “Munkaalapú tanulás a felnőttképzésben” című nemzetközi projekt eredményeként olyan új, európai szinten is egyedülálló, komplex módszertant dolgoznak ki, aminek alkalmazásával megkönnyíthető a tanulás és a munka közötti átmenet. Ennek a programnak az eddigi tapasztalatait értékelték a szakemberek a megyeszékhelyen.  A módszertan gyakorlati alkalmazásának segítségével azok, akik jelenleg egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudnak elhelyezkedni, könnyebben állást találhatnak majd a munkaerő-piacon.

 

Békés megyében is hiány mutatkozik képzett munkaerőből, szakképzett munkavállalókból Ez a módszer annyiban más, mint a hagyományos, hogy itt az elméleti és a gyakorlati képzés egyszerre halad, és így szerezhetik meg a szükséges tudást a jelentkezők.
A programban részt vevő Gyulahús Kft. ügyvezető igazgatója Daka Zsolt elmondta, jelenleg is 37 tanulóval állnak szerződéses viszonyban, és a mai munkaerő piaci helyzetben fontosnak tartották, hogy azoknak a kollégákat akik nem rendelkeznek húsipari végzettséggel, olyan képzést biztosítsanak, mellyel elsajátítják a szakma alapjait.

 

A Békés Megyei Kormányhivatal által koordinált program 2015 decemberében indult és ez év november 30-án fejeződik be.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …