2024. március 29., péntek
FONTOS

Nívós programkínálat a gyulai könyvhéten

Dézsi János igazgató ismertette a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok gyulai programjait. A városi bibliotéka vezetője részletes áttekintést adott a csütörtöktől szerdáig tartó programokról, melyeken többek között Orbán János Dénes, Dániel András írókkal, vagy éppen Tóth Tamás Boldizsárral, a Harry Potter könyvek fordítójával találkozhat a közönség.

A Dézsi János kezében látható kötet lesz az egyik fő attrakció. Most mutatják be ugyanis azt a hiánypótló munkát, mely a tavalyi Zrínyi Miklós emlékév kapcsán rendezett gyulai konferencia anyagát összegzi. Liska András régész ezzel kapcsolatban elmondta, ez a kötet több szempontból is helyére teszi a korábbi, nem mindig pontos ismereteket.

A fürdővárosi események rangját jelzi, hogy tavaly Gyula országosan is kiemelt helyszín volt, a programkínálat pedig idén is erősnek mondható.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …