2024. március 29., péntek
FONTOS

Meggyulladt a láng a Kicsik Nagy Olimpiáján

Többek között pecázhattak is a gyerekek a Kicsik Nagy Olimpiáján. Az immár ötödik alkalommal életre hívott rendezvényen az egyesített óvoda mind a nyolc intézménye részt vett.

 

Az esemény az évzárás hangulatát vitte el a várkertbe. Az elmúlt öt év tapasztalatai azt mutatták, hogy igény van az óvodák dolgozói és a családok számára az együttes kikapcsolódásra. A rendezvényen az iskolások, majd az óvodások is futottak egy kört a Csónakázó-tó körül.

Szombat délután megérkezett Gyulára a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángja, melyet Daka Anett gyulai úszó vitt a várkertbe. A július 23. és 29. között sorra kerülő rendezvény a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye, ahol tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek. Ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak a győri eseményre.

A lángot Daka Anettől Kiss Tamásné vette át, és adta tovább Győr képviselőjének.

A lángot a szervezők az ország számos pontjára viszik el a győri rendezvény kezdetéig. Gyuláról Berettyóújfaluba, Hajdúszoboszlóba, majd Debrecenbe vitték tovább aznap a fesztivál szimbólumát Hugoo kakassal, az esemény kabalájával.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …