2024. április 19., péntek
FONTOS

Botka Lászlót hallgatták meg a Gyulai Törvényszéken

Tanúként idézték be a szegedi parkolókártya ügyben Botka Lászlót a Gyulai Törvényszékre. A vád szerint a vádlottak 40 milliós kárt okoztak ingyenes parkolóbérletek biztosításával, ezekről vezetői értekezleten döntöttek.

A vád szerint a vádlottak több mint 40 millió forint kárt okoztak azzal, hogy 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkoló bérleteket biztosítottak, amelyek odaítéléséről vezetői értekezleteken döntöttek. Szabó Bálint szerint Szeged jelenlegi polgármesterének tudnia kellett arról, hogy kiknek, hány bérletet adtak ki, ami felveti a vezető felelősségét.

A tárgyaláson az ügyben a tanúkat hallgatták meg, ahol Botka László szegedi polgármester elmondta, ő már egy bejáratott, automatikus rendszerbe került bele, amikor megválasztották, hiszen 1996 óta minden olyan személynek adtak ki ilyen bérletet, akinek ez munkájához feltétlenül szükséges volt. Az ügy első rendű vádlottja Dózsa Gábor szerint a Szegedi Közlekedési Társaság mindenkori vezetője adta ki ezeket a bérleteket azoknak, akik felkerültek a VIP listára.
A tárgyalás a további tanúk meghallgatásával folytatódott a Gyulai Törvényszéken.

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …