2022. augusztus 14., vasárnap
FONTOS

A kormánymegbízott is részt vett a kistérségi társulás ülésén

Első alkalommal vett részt kormánymegbízott a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás közgyűlésén szerdán. Takács Árpád elmondta, fő célja a nyitott hatóság létrehozása, ami nem irányító szervezetként, hanem partnerként dolgozik együtt az önkormányzatokkal és kistérségekkel.

 
A június elsején kinevezett, korábban a a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatói posztját betöltő kormánymegbízott éppen ezért párbeszédet kezdeményez a helyi testületekkel. Erre a 2017-es évben az államigazgatásban bekövetkezett változások miatt is szükség van.
A kormánymegbízott beszámolója után a kistérségi tanácsülésen több napirendet megtárgyaltak a társulás tagjai. Meghallgatták és elfogadták a Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Intézmény éves beszámolóját.

 
Az ülésen jóváhagytak továbbá egy, a mozgásukban korlátozott és idős emberek orvoshoz jutását segítő új gépkocsi megvásárlására benyújtott pályázatot.

Nézze meg ezt is:

Az aszály miatt kevesebb volt a szúnyog és a béka

  Akkora az aszály a Dél-Alföldön, hogy az már a szúnyogokra is hatással van, nagyon …