2024. április 19., péntek
FONTOS

Lelkinap özvegyeknek és gyászolóknak

Vigasz és vigasztalanság a gyászban

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén egyházmegyénk özvegyeknek és gyászolóknak hirdetett lelki napot. Az eseményt immár hetedik alkalommal szervezték meg a szegedi Katolikus Házban.

A nap előadója Keserű György piarista szerzetes, mentálhigiénés szakember volt, aki konkrét példákon keresztül világította meg a gyász kezelésének útjait James-R. Friedman: Gyógyulás a gyászból című könyve alapján. A kötet vezérgondolata, hogy a veszteségek elkerülhetetlenek az életben, ám általános tapasztalat, hogy az emberek nincsenek rájuk felkészülve. Szó esett a tévutakról, mint a veszteségek környezettől eltanult kezeléséről, a mögöttes tartalmat közvetítő téves üzenetekről. Ki ne hallotta volna gyerekkorában egy szeretett tárgy elvesztése fölött érzett fájdalmában: „Ne sírj! Majd kapsz helyette másikat!”; vagy „Na, menj a szobádba, jobb most egy kicsit megnyugodni!” Az üzenet itt az: ne légy szomorú, pótold a hiányt, és gyászolj egyedül. De léteznek átmeneti hamis vigaszok is, mint a beteges evésbe, alkoholba, munkába temetkezés, vagy a fantáziavilágba menekülés. Ezek a pótcselekvések időlegesen megkönnyebbülést hozhatnak ugyan, de hosszú távon nem segítik a gyász feldolgozását.

Az egy szeretett személy halála miatti veszteség végleges, nemcsak testileg nem lesz itt velünk többet, hanem minden reményünk, megvalósításra váró közös tervünk is eltűnik. Nagyon fontos, hogy adjunk időt az érzelmek megélésének, a veszteség átélésének és az evvel való őszinte szembesülésnek, végül a kapcsolat „beteljesülésének”, amikor már teljes valójában – pozitívumaival, negatívumaival együtt – látjuk a halál által elragadott személyt.

A résztvevők filmrészletek alapján, illetve kiscsoportos és egyéni munkában dolgozták fel személyes veszteségeiket. Megindító, mély beszélgetések, megosztások, olykor könnyek jellemezték a közös munkát. A napot szentmise zárta.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …