2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Körzeti fejlesztések: elkészült a közvilágítás Doboz felé

Változik a közvilágítás helyzete a Doboz felé vezető úton, a gyulai várostáblától – jelentette be a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón

 

Alt Norbert alpolgármester, körzeti képviselő. Az áramszolgáltatóval kötött megállapodás értelmében már korábban lerakták az oszlopokat ezen a 600 méteres szakaszon. Ezt, a három millió forint értékű munkát követte a lámpatestek elhelyezés Alt Norbert képviselői keretéből 500 ezer forint értékben.

Belterületen a közvilágítás jól kiépítettnek mondható, és mostmár Szanazugig több szakaszon is kifejezetten jók az éjszakai látási viszonyok.

Alt Norbert emlékeztetett, az elmúlt időszakban igyekeztek megoldani azokat a problémákat, melyek a legfontosabbak voltak az itt élő emberek számára. A Csíkoséri soron utat aszfaltoztak, a körzetben több helyütt járdákat javítottak, ezek közül a leglátványosabb munka a Sarkadi úton zajlott.

A város korábban a CSOK telkek fejlesztésére kapott hitelt, ehelyett azonban megpróbálnak évek óta akut problémákat kezelni a 300 millió forintos forrásból. Alt Norbert szerint ilyen a Máriafalva és Szentpálfalva közötti összekötő út kérdése, és ha minden a tervek szerint alakul, juthat forrás a Szanazug felé vezető kerékpárút korszerűsítésére is.

A tervek között szerepel további járdarehabilitáció a Dobozi úton és környékén, valamint fejlesztenék a csapadékvíz elvezető rendszert a Lenkey és Csokonai utcákban. Alt Norbert elmondta, 50 millió forintból Városerdő összes utcájában megoldják a csapadékvíz elvezetést.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …