2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyűjtőládát helyeztek el a Gyulahús békéscsabai márkaboltjában

Az tavalyi évben a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány első támogatói között volt a Gyulahús Kft, a közelmúltban pedig a cég a gyulaihoz hasonlóan a békéscsabai mintaboltjában is gyűjtőládát helyezett el. Ezzel a vásárlóikat is igyekeznek arra ösztönözni, hogy támogassák a fontos társadalmi kezdeményezéseket.

 

Fodor Zsuzsanna az alapítvány képviseletében elmondta, hogy a legtöbb adomány Gyuláról és Békéscsabáról érkezett a mentőautóra, melynek beszerzése már folyamatban van. A gyűjtés azonban nem áll le, hiszen a járművet igyekeznek majd minél korszerűbb eszközökkel felszerelni.

 

A gyűjtőláda egyelőre meg nem határozott ideig lesz megtalálható a békéscsabai mintaboltban.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …