2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Segíti a táboroztatásokat a gyulai önkormányzat

Immár hagyománynak mondható, hogy július 3 és augusztus 25 között nyári napközis tábor van, melynek idén az Implom iskola a helyszíne. A tábor költségeit a gyulai önkormányzat saját forrásából fedezi. A tábort az első hét év valamelyikét befejező, általános iskolás gyulai diákok vehetik igénybe.

 

A háromszori étkezés térítésköteles, azonban akik szünidei gyermekétkeztetésben részesülnek, nem kell fizetniük az ebédért. A táborért napi 100 forintot kell fizetni, de a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek ez alól is mentesülnek.

Más gyulai táborokat is támogatott a gyulai önkormányzat. „Át-járás” elnevezésű nyári tábort immár harmadik alkalommal az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület rendezte meg, melyet az önkormányzat 3 millió forinttal segített.

 

A már lezárult Hetedhét Játékváros tábor kéthetes programjában 240 általános iskolás vett részt térítési díj ellenében.

Az idei téma „A vizek csodálatos világa” volt. Ehhez az önkormányzat közel 4 millió forint pénzbeli, valamint 368.000 forint természetbeni – szállás és rezsiköltség – támogatást biztosított.

 

Az önkormányzat saját forrás terhére június 19. és augusztus 31. között a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és azt igénylő gyermekek számára nyári szünidei étkeztetést biztosít déli meleg főétkezés formájában. Az étel elfogyasztására, valamint átvételére több helyszínt jelöltek ki.

 

A gyulai önkormányzat idén is részt vett a “Nyári diákmunka” programban, melynek célja elősegíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is. 3 hetes időtartamokban 6 órás foglalkoztatással egységesen 135 diák bevonását biztosította az önkormányzat, intézmények és gazdasági társaságok bevonásával.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …