2024. április 19., péntek
FONTOS

Egy hét tanulás az alkotótáborban

Több művészeti ág képviselői számára biztosított teret a hagyományos alkotótábor a Fehér-Körös duzzasztójánál. Az elmúlt napokban összesen 23-an vettek részt a munkában, Szalai Károlyné leginkább portrékat készít, az alkotó munka mellett a társaság is vonzerőt jelent a résztvevők számára.

A tábor résztvevői számára lehetőség nyílt arra, hogy olyan technikákat is kipróbáljanak, melyek szélesítik repertoárukat.

A táborban idén a gyulai kulturális börze rajzpályázatának első öt helyezettje is részt vesz, a gyerekek a festészettel kapcsolatban szerezhettek új ismereteket.

Az első nap az olajfestéssel foglalkoztak Kalcsó József festőművész vezetésével, az ő előadása azért volt különleges, mert többekkel ellentétben valóban hajlandó volt átadni tudását. A tábor résztvevői számára Ócsai László a perspektíváról és az akvarell technikáról beszélt.

Az itt készült képeket egy közös kiállításon mutatják majd be az alkotók.

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …