2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Megerősítenék Gyula testvérvárosi kapcsolatait

132 ezer eurót, vagyis közel 40 millió forintot nyert több település szövetsége Gyula vezetésével egy pályázaton – jelentették be a kedd délelőtti, városházi sajtótájékoztatón.

A program a társadalmi vállalkozások köré csoportosul, vagyis olyan projekteket karol fel, melyek valamilyen fontos ügyet képviselnek, és társadalmi jelentőséggel bírnak. A fő cél az, hogy a résztvevők e területen is kövessék az uniós trendeket.

A programba új partnereket is bevonnak, a felvidéki Révkomárom mellett a másik ilyen a vajdasági Palics lesz. Alt Norbert alpolgármester arról beszélt, ezzel a programmal komolyabb és szélesebb alapokra lehet helyezni a testvérvárosi kapcsolatokat.

Elhangzott, Gyula szeretne kialakítani egy olyan társulást, mely hatékonyan támogatja a helyi közösségeket.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …