2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Új templom épül Pusztaszeren

A felépülô pusztaszeri templom grafikai látképe

 

Hálánk jeléül fogunk zarándokolni

Június 26-án különleges zarándokút végére érkeztek a Pálosszentkútról hazatérő pusztaszeriek. A zarándokutakat jelölő kopjafánál ünnepélyesen letették a Szent­háromság-templom alapkövét, valamint egy időkapszulát.

Öt évvel ezelőtt egy évente megrendezett zarándokúttal kezdték el nyomatékosítani a pusztaszeriek azt a szándékukat, hogy szeretnének egy templomot építtetni a községnek. Az ideit június 24-én, szombaton tartották. Reggel ezúttal is a szokott állomásra, Pálosszentkútra indultak el a zarándokok, majd az Antal Imre plébános celebrálta mise után egy részük gyalog indult vissza Pusztaszerre, míg a többiek lovaskocsikon érkeztek meg délután ahhoz a kopjafához, amit Grósz Sándor helyi asztalos mester készített el a zarándoklatok emlékére. Az idei út végén letették a hamarosan megépülő Szentháromság-templom alapkövét. A templom a Pusztaszer Község Önkormányzata által adományozott telken, a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében, a magyar kormány anyagi támogatásával épülhet fel.

– Azt szokták mondani, hogy a templom Isten háza. Valójában nem, inkább a közösség háza. Jézus János evangéliumában azt mondja: Isten lélek és szellem, aki őt imádja, lélekben és igazságban kell őt imádnia. Ezt bárhol megtehetjük, ehhez nem kell templom. Templom azért kell, hogy a közösségnek, amely hozzá kapcsolódik, amelyet Ő fog össze, legyen egy alkalmas helye, ahol Őt tudja vendégül látni. Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt. Ha az Úr nem őrzi a várost, hasztalan virraszt, aki őrizni próbálja. Azt kérjük, hogy Ő is építse, de elsősorban nem a templomot, amit fizikailag akarunk itt felépíteni, hanem az emberekből összeálló templom-közösséget. Nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik közösségeket építenek, hozzájárulnak, hogy itt igazi közösség épüljön – mondta Kiss-Rigó László püspök, majd áldást kért mindazokra, akik segítenek felépíteni, és akiknek épül a templom.

– Szabad nagy terveket szőni még egy akkora településen is, mint Pusztaszer. Ebben az összekuszálódott világban igenis szükségünk van azokra a helyekre, azokra a közösségekre, ahol kereszténységünket megtartva hihetünk Istenben, mert ez az az egyetlen erő, ami bennünket, magyarságunkat, történelmi hagyományainkat egyben tud tartani. Erre itt Pusztaszeren lehetőségünk lesz, mert nagyon fontos, hogy a településnek legyen egy olyan helye, ahol találkozhatunk, hihetünk a jövőben. Sokszor töltsük meg ezt a helyet – kérte a pusztaszerieket Farkas Sándor országgyűlési képviselő.

Máté Gábor pusztaszeri polgármester, Kiss-Rigó László püspök, Farkas Sándor országgyűlési képviselő és Antal Imre plébános közösen aláírták az alapkőletételre kelt emléklapot, amit egy időkapszulába tettek. Az emléklap mellé odatettek négy Pusztaszeri Hírfutárt, melyekben Pusztaszer életében jelentős eseményeket örökítették meg. Emellett odakerült még két képeslap, egyiken az Árpád-emlékművel, másikon híres pusztaszeri építményekkel, tájképekkel. Germán Gézának, a templom tervezőjének tervei és egy memóriakártya is belekerült az időkapszulába, ami az elmúlt 15 év fényképgyűjteményét tartalmazza, érdekes információkat szolgáltatva a jövő nemzedékeinek.

A kopjafa tövében az ünnepség felszólalói és a templom tervezője közösen engedték le a mélybe az időkapszulát. Máté Gábor polgármesternek sokan feltették a kérdést:

– Ha felépül a templom, mi lesz a zarándoklattal?

– Hálánk jeléül fogunk zarándokolni – válaszolta meg a polgármester.

Nézze meg ezt is:

Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia tartott előadást az Erkel gimnáziumban

  Április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból készült több napos programsorozattal …